Krúdy Gyula: A vörös postakocsi epub
|
Krúdy Gyula 1913-ban, Kiss József megrendelésére irta A vörös postakocsi című, s példátlan sikert aratott regényt. A Hét c. folyóiratban jelent meg először a "pesti vásárt" bemutató sajátosan Krúdy-regény, valójában inkább novellafüzér, vagy prózai költemények sorozata. Regénnyé a közös hősök személye teszi: a hires kártyás, lóversenyző Szemere Miklósról mintázott Alviczi Eduárd, a Szinbádként saját alteregójának tekinthető Rezeda Kázmér hírlapíró, a szintén valóságos személyekről mintázott két Pattantyús-utcai hölgy, Horváth Klára drámai és Fátyol Szilvia operett színésznő.
A magyar széppróza szecessziós vonulatának remeke mindkét regény. Cselekményük igen karcsú pilléreken nyugszik, s ez is csak arra szolgál, hogy az író a bölcselkedő, a lírai, látomásos prózafutamait összetartsa. Szerelem és halál, rajongás és bánat ellentétei adják az alaptónusokat: egy letűnt világ színes legendáriuma szövődik belőle. (Legeza Ilona)

Hasonló termékek